A rendszerváltás, a demokrácia, a tolerancia és kommunista diktatúra bukásának jelképe a kommunista Nagy Imre és a parlament közelében eddig lévő szobra. Nem volt tehát kérdés, hogy a posztdemokratikus kormányzat előbb-utóbb el fogja szállítani a kiemelt helyszínről. Nem is tartott különösebb társadalmi ellenállástól, jó előre be lett jelentve a szándék a tér rendezési tervei kapcsán. Az is egyértelmű volt, hogy ha a tömeggyilkos arisztokrata Tisza szobrot érdemel a parlamentnél, ott Nagy Imrének nincs helye.

Az igazán meglepő a történetben azonban a bal+liberális közélet és “pártok” felzúdulása volt, holott az elszállítás egyesegyedül az ő inkompetenciájuknak a manifesztációja. Bármilyen, minimális fantáziával és szervezettséggel rendelkező politikai erő számára belépő szintű (és morális kötelezettséget jelentő) feladat lett volna a rendszerváltást és a demokráciát egymagában jelképező szobor védelme. Egy riasztási vonal kialakítása, az egymást váltó megfigyelés és szükség esetén élőlánc felállítása minimális költséggel megoldható, akár “társadalmi munkában” is, hiszen ennyi támogatója a pluralizmusnak vagy jobb érzésű ember azért akad még Magyarországon is. Teljesen logikus volt az is, hogy az ünnepek alatt történik meg az elszállítás: nyilván nem a legnagyobb forgalomban vagy hétvégén, mikor az “ellenzék” éppen ráér. Nem győztük olvasni a véleményeket a kormány “aljas” húzásáról – de valahogy mindenhol elmaradt az elmulasztott kötelességről szóló beszámoló.  Más korokban az ellenállók képesek voltak a fasiszta rendszer szimbolikus szobrát is felrobbantani, szemben a felfegyverzett csendőri hálózattal, most meg úgy érezzük hogy a katasztrófa feletti nyavalygással már meg is tettük a dolgunkat, alig várjuk a következő vereséget.