A Nagy Imre-szobor eltávolítása

A rendszerváltás, a demokrácia, a tolerancia és kommunista diktatúra bukásának jelképe a kommunista Nagy Imre és a parlament közelében eddig lévő szobra. Nem volt tehát kérdés, hogy a posztdemokratikus kormányzat előbb-utóbb el fogja szállítani a kiemelt helyszínről. Nem is tartott különösebb társadalmi ellenállástól, jó előre be lett jelentve a szándék a tér rendezési tervei kapcsán. Az is egyértelmű volt, hogy ha a tömeggyilkos arisztokrata Tisza szobrot érdemel a parlamentnél, ott Nagy Imrének nincs helye.

Az igazán meglepő a történetben azonban a bal+liberális közélet és “pártok” felzúdulása volt, holott az elszállítás egyesegyedül az ő inkompetenciájuknak a manifesztációja. Bármilyen, minimális fantáziával és szervezettséggel rendelkező politikai erő számára belépő szintű (és morális kötelezettséget jelentő) feladat lett volna a rendszerváltást és a demokráciát egymagában jelképező szobor védelme. Egy riasztási vonal kialakítása, az egymást váltó megfigyelés és szükség esetén élőlánc felállítása minimális költséggel megoldható, akár “társadalmi munkában” is, hiszen ennyi támogatója a pluralizmusnak vagy jobb érzésű ember azért akad még Magyarországon is. Teljesen logikus volt az is, hogy az ünnepek alatt történik meg az elszállítás: nyilván nem a legnagyobb forgalomban vagy hétvégén, mikor az “ellenzék” éppen ráér. Nem győztük olvasni a véleményeket a kormány “aljas” húzásáról – de valahogy mindenhol elmaradt az elmulasztott kötelességről szóló beszámoló.  Más korokban az ellenállók képesek voltak a fasiszta rendszer szimbolikus szobrát is felrobbantani, szemben a felfegyverzett csendőri hálózattal, most meg úgy érezzük hogy a katasztrófa feletti nyavalygással már meg is tettük a dolgunkat, alig várjuk a következő vereséget.

A magyar történelem szemétdombja

Tömött sorokban állnak sorba a 20. századi magyar politikai szereplők hogy tételesen is bekerüljenek ebbe a listába. Egyelőre csak néhányuket szerkesztettük be aforizmatikus formában, de igyekszünk. (feltöltés alatt)

Horthy Miklós és Nemzeti Hadseregének honvédő harcai az idegen megszállók ellen

Az alábbi tömött sorokban közel száz évnyi kutatás eredményeit ismertetve, azt foglaljuk össze és fejtjük ki részletesen, milyen harcokat folytatott Horthy Miklós vezetésével az ún. Nemzeti Hadsereg az első világháborút követő időszakban az ország területi integritásának megvédelmezése céljából, elsősorban román és cseh csapatok, valamint a magyar vörös hadsereg ellen. A Horthy-rajongók régóta ismerik ezeket az eseményeket, itt az idő hogy a szélesebb közönség is találkozzon a tényekkel. Íme a lista:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[vége a felsorolásnak ]

A történeti források “hiteltelenségéről”

Avagy ki mentette meg az ellenforradalmár ludovikásokat?

Az árvalányhajas magyar nemzeti tőrdöfés-legendárium egyik építőköve az a nagyjelenet, amelyben a kommün vérgőzös vezérei kivégezni készülnek a minden rossz szándék nélkül fellázadt zsenge ludovikás ifjakat. Ekkor azonban váratlanul színre lép a bátor hős, Guido Romanelli, aki, noha az antant képviselőjeként korábban maga is ellensége volt az Osztrák-magyar Monarchiának, nem bírja nézni mit művelnek a bolsevisták. Fenyegetésének hatására Kun Béláék megrettennek: nem mernek hozzányúlni a foglyokhoz akik végül is megmenekülnek.

 

Írásunk ezt a könnyekig megható történetet göngyölíti fel.